Köszöntjük a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület honlapján!

Idén nyáron külföldi önkénteseink sem unatkoztak, ugyanis 8 alkalommal rendeztek meg Open Café eseményeket. Az Open Café célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a külföldi és magyar fiatalokat, teret adva számukra az interkulturális élmények megélésére és egy összetartó közösség építésére. Emellett kiváló alkalom az angol nyelv gyakorlására is, hiszen minden beszélgetés angolul zajlik!
A nyár folyamán több önkéntesük projektje is véget ért, akiknek ezúton is nagyon köszönjük munkájukat. Minden hazament önkéntesünk egy üde színfolt volt az Egyesület életében és sok új programot tudtak megszervezni.

Barangoltál már Isztambul varázslatos utcáin? Ismered Tarkant, a török pop királyát? Kóstoltad már a Kebap sistergő ízeit? És mi lenne, ha egy gazdag, bársonyos török kávé zaccából jósolnának jóslatot? Áprilisban elindult önkéntesünk kezdeményezésének köszönhetően a török társalgási klub, ahol mindezekre meg lehetett lelni a választ.

Az arabok kultúrája távol áll az általunk megszokott európai kultúrától, szokásoktól és normáktól, ám egyáltalán nem nehéz feladat megismerni és megérteni, önkénteseink ebben segítettek a résztvevőknek.

A nyár során külföldi önkénteseink elindítottak egy remek kezdeményezést, ami nem más, mint a Movie Night. Az esemény lényege, hogy jelentéssel bíró filmeket közösen megnézünk angolul magyar felirattal és utána átbeszéljük a látottakat, közösen levonjuk a tanulságokat.
Az idei nyár pörgős volt minden értelemben, beleértve az önkéntesség frontot is. A három hónap során közel 10 alkalommal látogattuk meg az A Tevékeny Szeretet Közösségét, valamint a BTESZ Szociális Szolgáltató Központot.

Nem telhet el Panyola nélkül a nyarunk. Egyesületünk szinte a fesztivál kezdete óta segít a szervezőknek önkéntesekkel, amely a szervezőknek és az önkénteseinknek is hatalmas élmény. Idén július 31- augusztus 03. között valósult meg a PanyolaFeszt.

A Kárpátok Alapítvány támogatásával megvalósuló „Közös értékeink nyomában” című projekt keretében a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület két önkéntese, Czégény Adél és Cserta Laura, a nyár folyamán négy országban járt tanulmányúton. A program során tizenegy civil szervezetet ismerhettek meg közelebbről, hogy feltérképezzék, miként jelennek meg a közös európai értékek – mint az emberi jogok, egyenlőség, demokrácia és szolidaritás – a különböző országok civil életében és ifjúsági munkájában.
A Kárpátok Alapítvány által meghirdetett „Közös értékeink nyomában” című projekt keretében a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület két önkéntese, Czégény Adél és Cserta Laura Firenzébe látogattak, ahol a International Centre for Southern Europe nevű civil szervezet munkáját ismerhették meg közelebbről.
A Kárpátok Alapítvány által támogatott „Közös értékeink nyomában” projekt olaszországi állomásán a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület két önkéntese, Czégény Adél és Cserta Laura a Colle di Val d’Elsa városában található Intercultura szervezet munkáját ismerhették meg.

A Kárpátok Alapítvány támogatásával megvalósuló „Közös értékeink nyomában” című projekt spanyolországi állomásán Czégény Adél és Cserta Laura, a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület két önkéntese, volt diákönkormányzati tagja a Cocat nevű barcelonai civil szervezetnél jártak.
A Kárpátok Alapítvány támogatásával megvalósuló „Közös értékeink nyomában” projekt olaszországi állomásán a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület két önkéntese, Czégény Adél és Cserta Laura a Senza Confini szervezetet látogatták meg La Spezia városában.

A Közös értékeink nyomában projekt keretében önkénteseink barcelonai útjuk során ellátogattak a Youth BCN szervezethez, amely 2017-es alapítása óta széles körű tevékenységet folytat a közösségépítés és a társadalmi felelősségvállalás területén.

Július 13-án egy igazán különleges délutánt tölthettünk együtt a debreceni Német Kulturális Fórumban. Az Arab Vibes – Arabian Afternoon esemény során 22 érdeklődő csatlakozott hozzánk, hogy játékos formában ismerkedjen meg az arab országok kultúrájával.

A Közös Értékeink Nyomában projekt első állomásán önkénteseink, Czégény Adél és Cserta Laura Spanyolországba, Castellón de la Planába látogattak el, ahol a Dideas Group tevékenységével ismerkedhettek meg.

2025.július 04-08. között diákönkormányzatos fiataljaink részt vehettek ismét a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány által szervezett vitatáborban.

A Hajdú-Bihar vármegyei Diákönkormányzatok Szövetsége június során 2 HR kávézót szervezett meg. Az események célja, hogy a mai fiatalok első kézből halljanak információkat cégekről és az általuk végzett tevékenységekről, ezen felül megismerkedjenek a munka világával.

Egyesületünk ismét szerepet vállalt a június 27. és 28. között megrendezésre került Karcagi Birkafőző Fesztiválban. A Karcag Városi Diákönkormányzat tagjai és külföldi önkénteseink színes programokkal várta az ide látogatókat.

Június folyamán a 3 vármegyei diákönkormányzatunk vezetősége számára tartottunk tartalmas képzésnapokat.

A KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület önkéntesei, munkatársai június 21-én Derecskén jártak, ahol örömmel vettünk részt a Derecskei Város Napján. Az esemény során kreatív foglalkozásokat, arcfestést és csillámtetoválás készítését kínáltuk a fiatalabb közönségnek.

Pörög tovább a nyarunk, az iskolai tanévnek mindjárt vége, de mi nem állunk meg. Június 19-én délelőtt Kunhegyesen jártunk, ahol a Kunhegyesi Általános Iskola meghívására vettünk részt a diáknapon – és hoztuk is magunkkal a jó hangulatot!

2025. június 19-én, csütörtökön a berettyóújfalui Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola legelső diákönkormányzati napjára települtünk ki.

Június 19-én, csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat tartalmas napot valósított meg, melynek keretén belül a résztvevők nemcsak együtt gondolkozhattak, de még együtt is sportolhattak.

A Hajdú-Bihar vármegyei Diákönkormányzatok Szövetsége június 18-án, szerdán Sárándon jelent meg, a Kossuth Lajos Általános Iskola DÖK napján.

Június 17-én, kedden a debreceni Dózsa György Általános Iskola 5. és 6. osztályos diákjainak tartottunk egy rövid, délelőtti foglalkozást, mely során kicsik és nagyok egyaránt jól szórakozhattak.

Június 14-én egy igazán különleges közösségi napot tölthettünk együtt a Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium, Technikum és Kollégium vendégeként.

Június 12-én izgalmas előadásokon vehettünk részt a Z generáció világáról, hiszen célcsoportunk jobb megismerése mindig újabb gondolatokat ad a munkánkhoz.

Június 11-én került sor az International Movie Night programsorozatunk harmadik vetítésére.

Június 10-én mi is részt vettünk egy rangos szakmai eseményen Budapesten az ERSTE székházban.

Június 3-án kezdetét vette a „Mit szólsz hozzá?” – Ifjúsági Stratégia Roadshow & Magyar Ifjúság 2024 Kutatási Konferencia Gödöllőn, ahol az országos ifjúságkutatás első eredményeit mutatják be, és elindul a Nemzeti Ifjúsági Stratégia társadalmasítása is.

Újra együtt lehettünk a Hallássérültek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézetének lakóival, ahol diákjaik 12 ESC önkéntesünkkel tölthettek el egy igazán tartalmas és élményekkel teli délutánt.

Ma, Pedagógusnapon szeretnénk kifejezni hálánkat és tiszteletünket mindazoknak, akik nap mint nap tudásukkal, türelmükkel és elhivatottságukkal formálják a jövő generációit.

A Karcag Városi Diákönkormányzat (KVDÖK) és a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület nevében május 22-én jelen voltunk a Szent Pál Marista Diáknapján.

Május 21-én délután különleges élményben lehetett része azoknak, akik ellátogattak a Közösen Kerekebb elnevezésű programra.

Április 15-én egy izgalmas délutánon vehetett részt aki ellátogatott a Közösségi FACE-EK Ifjúsági Iroda és Közösségi Térbe.

2025. május 15-én újra sikeresen meglátogattuk a Tevékeny Szeretet Közösségét, ahol ismét újabb izgalmas és értékes élményekkel gazdagodtunk.

2025 áprilisa és májusa során a JNSZDÖK szervezésében több vitaklub is megrendezésre került, melyek során a diákok nemcsak különféle vitatípusokat ismerhettek meg, hanem aktuális, a fiatalságot érintő kérdésekben is érvelhettek, disputálhattak egymással. A foglalkozásokon szó esett a családi értékekről, a pályaorientációról, az oktatás kihívásairól, valamint az önkéntesség szerepéről is. A viták során nemcsak a kommunikációs készségek fejlődtek, hanem a résztvevők egymás nézőpontjainak megértését is elmélyíthették.

Május 12-én egy igazán különleges délutánt tölthettünk együtt a Hallássérültek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményében, ahol a játék, a nevetés és az alkotás találkozott.

Május elején három ESC önkéntesünk – Emi, Brigi és Zoli – egy vidám és interaktív délutánt szervezett a BTESZ Szociális Szolgáltató Központ Laktanya utcai telephelyén.

Május 6-án Közösségi FACE-EK Ifjúsági Iroda és Közösségi Térben, ESC önkéntesünk Anna tartott programot a közösségi média hatásairól a mai generációra nézve.

Angol társalgási klub a KÖZ-Pontban nemzetközi önkénteseinkkel! – csatlakozz hozzánk május 5-én hétfőn!

Elindult a Közös Értékeink Nyomában című projekt, amelyben fiatal önkénteseink európai civil szervezetek munkáját ismerik meg, hogy első kézből tapasztalják meg, miként jelennek meg az európai értékek a fiatalok mindennapjaiban.

2025. május 20-ig adód 1+1%-át elektronikusan vagy papír alapon is felajánlhatod.

Tegnap 10 ESC önkéntesünkkel, 8 HABIDISZ ifjúsági vezetőnkkel, gyakornokunkkal és munkatársunkkal látogattunk el a Hallássérültek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményébe.

Április 25-én a KVDÖK fiataljai a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület támogatásával megszervezték saját filmklubjukat, "Képkockák közt" címmel.

Április 25-én egyesületünk is részt vett a Kossuth téren megrendezett Hello Nyíregyháza eseményén.

Április 25-én ESC önkénteseink ismét egy vidám és tartalmas délutánt varázsoltak – ezúttal a Tevékeny Szeretet Közösségének nappali intézményébe.

Bár a három vármegyei diákönkormányzat – a Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei DÖK – működését segítő adománygyűjtés még zajlik, a fiataljaink már most is aktívan dolgoznak a közösségekért!

Április 23-án különleges programmal látogattunk el a Nyíregyházán található Családok Átmeneti Otthonába, ahol egy vidám és színes húsvéti kézműves foglalkozást szerveztünk a gyerekek számára.
Régebbi híreink...
.jpg)















