Cím: 4030 Debrecen, Erdei Ferenc utca 16.
Telefon: +36 30 277 4696 minden nap 10-18 óra között
Irodáink:
4026 Debrecen, Péterfia utca 18. (Debrecen Plaza I. em.)
4400 Nyíregyháza, Bocskai utca 25.
5000 Szolnok, Ady Endre utca 28/A (Szolnok Plaza I. em.)
E-mail: info@kozpontegyesulet.hu
2020. november 26. (csütörtök) - Virág napja van.



Köszöntjük a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület honlapján!

HABIDISZ Vitaklub a globális felmelegedésről

Ismét nagy volt az érdeklődés az októberi vitaklub iránt, amelyet a Hajdú-Bihar Megyei Diákönykormányzat vezetősége szervezett immáron harmadik alkalommal. A program helyszínét, a korábbi alkalmakhoz hasonlóan, a Malter Kávézó biztosította.

A megjelentek száma 20 fő fölé emelkedett, amely egy meglehetősen magas létszám az eddigiekhez képest, amelynek egyik fő oka a témaválasztás lehetett. Emellett a hatékony előkészítőmunkában is kereshető a válasz, hiszen a szervező fiatalok rengeteg energiát fektettek bele abba, hogy minél több érdeklődőt meginvitáljanak a mostani eseményre.

A vitaklub a szokásos jelenléti ív kitöltéssel és a jelenlegi járványhelyzetnek megfelelően testhőmérséklet méréssel, valamint kézfertőtlenítéssel indult. Miközben folyt a regisztráció néhányan birtokba vették a kávézó csocsó asztalát, illetve a pultnál leadták az italrendeléseiket, hiszen most is mindannyian a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület vendégei voltak egy alkoholmentes italra.

A vitaklub néhány mókás játékkal kezdődött el, így a jelenlévők megismerhették egymás nevét, illetve ráhangolódhattak a témára. Ezt követően kiscsoportokban dolgoztak, ahol a globális felmelegedésre jellemző tényeket és azok hatásait kellett kielemezniük, és prezentálni egymásnak. Majd következett az „Építsünk egy új világot!” nevű gyakorlat, ahol szintén 4-5 fős csapatokba lettek beosztva a fiatalok, és azt a feladatot kapták, hogy az általuk képviselt képzeletbeli ország agrár minisztériuma nevében érveljenek azon hasznos növények és állatok mellett, amiket mindenképpen meg kell óvni a bolygónk megmentése érdekében. Természetesen, a többi ország képviselője megvétózhatta a döntésüket, így érveket és ellenérveket kellett felsorakoztatni, hogy meggyőzzék egymást. Ezen gyakorlat lehetővé tette, hogy a fiatalok igénybe vehessék és fejleszthessék a kommunikációs és tárgyaló készségeiket. Bár a részvevők ügyesen érveltek, de a rendelkezésükre álló idő rövidsége nem tette lehetővé, hogy valódi, végső megállapodásra jussanak.

A vitaklubot egy rövid feldolgozás követte, ahol a megjelentek néhány mondatban összefoglalhatták, hogy miért volt hasznos számunkra ez a vitafórum, és milyen új ismereteket szereztek a globális felmelegedéssel kapcsolatban.

vissza



Régebbi híreink...
Jelentkezz hozzánk Te is! Nyereményjáték