Cím: 4030 Debrecen, Erdei Ferenc utca 16.
Telefon: +36 30 277 4696 minden nap 10-17 óra között
Irodáink:
4026 Debrecen, Péterfia utca 18. (Debrecen Plaza I. em.)
4400 Nyíregyháza, Bocskai utca 25.
5000 Szolnok, Ady Endre utca 28/A (Szolnok Plaza I. em.)
5300 Karcag, Városudvar 1.
E-mail: info@kozpontegyesulet.hu
2021. augusztus 2. (hétfő) - Lehel napja van.



Köszöntjük a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület honlapján!

ESC önkénteseink találkozója Nyíregyházán

2021. május 3.-án megrendezésre került a többek által várva várt esemény, az ESC nap, amikor is a három megyében tevékenykedő önkénteseink egy közös napot tölthettek el a nyíregyházi irodánkban, amely nap csak róluk szólt.

Az esemény reggelén elsőként a debreceni csapat érkezett meg, majd őket követték a szolnokiak is, akiket a nyíregyházi önkéntesek már nagy szeretettel és mosollyal fogadtak. A találkozó mondhatni az alapoktól indult, hiszen többen egymás nevét sem tudták biztosra, így a játékos gyakorlatok először a megismerkedésre épültek. Ezt követte sok-sok olyan csapatépítő játék, ami a társaság aktivitását, közös gondolkodását, együttműködését és humorát is igényelte, de ezekből egyikre sem lehetett panasz. Az önkéntesek egy közös pizza ebédet is elfogyasztottak, majd a szabadidős részeknél tovább ismerkedtek és játszottak: volt például nagy csapatos ping-pongozás vagy pedig kosarazás is, a szép időt kihasználva.

Az ESC nap összességében nagyon jó hangulatban, sok nevetéssel, beszélgetéssel telt, így már, mint közös élménnyel rendelkező önkéntes társak búcsúzhatott el egymástól a csapat.

vissza



Régebbi híreink...
Jelentkezz hozzánk Te is! Nyereményjáték