Cím: 4030 Debrecen, Erdei Ferenc utca 16.
Telefon: +36 30 277 4696 minden nap 10-17 óra között
Irodáink:
4026 Debrecen, Péterfia utca 18. (Debrecen Plaza I. em.)
4400 Nyíregyháza, Bocskai utca 25.
5000 Szolnok, Ady Endre utca 28/A (Szolnok Plaza I. em.)
5300 Karcag, Városudvar 1.
E-mail: info@kozpontegyesulet.hu
2021. augusztus 2. (hétfő) - Lehel napja van.



Köszöntjük a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület honlapján!

Bútorszerelés a MALTER Kávézóban

Egy kissé borongós, szeles péntek délután 2 ESC önkéntes, illetve néhány iskolai közösségi szolgálatot teljesítő diák a MALTER nevű kávézónak segítettek bútorokat összeszerelni.

A helyszínen gyülekeztek és utána a kávézó vezetője, aki kedves fogadtatásban várta a diákokat körbe vezette őket mindeközben beszélt a megalakulásukról, tevékenységeikről is. Utána egy kollegájához igazította őket, aki részletesen elmondta mi lesz a feladatuk a fiataloknak. Az egyik feladat az volt, hogy asztal állványokat kellet megcsiszolni majd lefesteni, ehhez kaptak segédeszközöket is és máris neki láttak a munkához. A másik feladat pedig az volt, hogy IKEA-s székeket kellet összerakniuk. A csiszolást vállalók egy kissé porosak és festékesek lettek, de nem riadtak vissza az elvégzendő feladattól, sőt nagyon élvezték a tevékenységet. A szék összerakóknak is tetszett a munka, ámbár kissé néha nehézkes volt egy két csavar becsavarozása vagy egy két elem helyes felhasználása ennek ellenére sikerült az összes széket összerakniuk. Végül egy kis nassolni valót és szörpöt is adtak az illetékesek ezeknek a dolgos ügyes kezű tinédzsereknek. Mindezt a nagyszerű délutánt egy közös csoportkép készítése zárta majd mindenki elköszönt és hálás köszönetet mondtak nekik az alkalmazottak, hogy a munkájukkal elősegítették a kávézó terasz részének megnyitását.

vissza



Régebbi híreink...
Jelentkezz hozzánk Te is! Nyereményjáték