Köszöntjük a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület honlapján!

Áprilisban három diákönkormányzati napra települt ki a HABIDISZ
A Hajdú-Bihar vármegyei Diákönkormányzatok Szövetsége (HABIDISZ) április 4-én és 5-én három iskolai diákönkormányzati napon képviseltette magát és színes programokkal tarkította az eseményeket.
Április 4-én, kedden Egyeken, a Szent János Katolikus Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola két telephelyén is jelen voltunk: az alsósoknak arcfestéssel, csillámtetkók készítésével és kézműves tevékenységgel készültünk, a felsősök pedig különböző logikai és ügyességi feladatokban mérettették meg magukat, melyek között szerepelt lufik levegőben tartása, ping pong labdával való célbadobás, valamint egy titokzatos aknamező is.
Április 5-én, szerdán a Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium és a polgári BSZC József Attila Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája DÖK napján vettünk részt. Polgáron, hasonlóan az egyeki DÖK naphoz, különböző feladatokkal készültünk, valamint a diákok kipróbálhatták az önkéntes és pénzügyi tabu óriás társasainkat is. A Csokonai gimisek pedig asztali társasainkkal, valamint Xbox Kinect játékokkal játszhattak, ahol népszerű volt a Just Dance, és egyéb sportjátékok is.
A diákok és az intézményektől is pozitív visszajelzést kaptunk, ezúttal itt is szeretnénk megköszönni a meghívást a DÖK napokra.
Reméljük sok együttműködésünk lesz még a jövőben.
Ha szeretné, hogy intézménye diákönkormányzati napjára kitelepüljünk, vegye fel velünk a kapcsolatot a habidisz@kozpontegyesulet.hu e-mail címen, a 0630/718-8645 telefonszámon, vagy Facebook, Instagram, TikTok oldalainkon.
Régebbi híreink...