Köszöntjük a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület honlapján!

I. Diákönkormányzatok Országos Találkozója
Április 06-án, csütörtökön megrendezésre került Budapesten, az I. Diákönkormányzatok Országos Találkozója (DOT) a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) szervezésében.
Az esemény célja az volt, hogy összehozza a diákönkormányzatokat és lehetőséget biztosítson az élmény- és tapasztalatcserére. Az esemény keretében számos előadást, workshopot és beszélgetést szerveztek; Kovács Péter, a NIT elnöke bemutatta a szervezet működését, valamint a PRIME Projektet. Dr. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa adott elő a diákönkormányzatiságról és mesélt a több, mint 23 éves munkatapasztalatáról. Végül a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) egyik cenzora, Vass Péter mutatta be az erdélyi magyar diákérdek-képviseleti fórum működését.
A nap második részében már kicsit kötetlenebb beszélgetés várt a résztvevőkre: world café keretén belül beszélgettek többek között a rendezvényszervezésről, képzésekről, tréningekről, valamint megoszthatták egymással a saját tapasztalataikat és bevált gyakorlataikat a fiatalok bevonásával kapcsolatban.
A napot posztersétával zártuk; az előre elküldött szervezetekről szóló plakátok kiállításra kerültek, melyek által a résztvevő szervezetek képviselői bemutatták diákönkormányzatukat, informális csoportjukat.
A találkozón közel 30 diákönkormányzat több mint 100 tisztségviselője jelent meg, így az általunk működtetett 5 diákönkormányzat vezetőségének néhány képviselője is.
Köszönjük a meghívást, reméljük hamarosan találkozunk, hiszen rengeteg élménnyel, új közösségek megismerédével, új kapcsolatokkal gazdagodtunk.
Régebbi híreink...