Köszöntjük a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület honlapján!

Megtartotta májusi stábtalálkozóját az SZSZBGYIÖK
Nagy öröm övezte a stábavatót, amit lassan egy hónapja tartott a vezetőség csapata. Még nagyobb örömmel figyelték a fiatalok, hogy mennyi stábtagot sikerült bevonzani ezáltal, s ennek köszönhető hogy ilyen sokan érkeztek erre az eseményre is.
A most összesen 20 résztvevős stábtalálkozón a téma a csapatmunka építése volt, ezzel kapcsolatos feladatok várták a résztvevőket.
Ezek között megjelent a szokásos név-beköszönő kör, egy plusz kérdéssel: Milyen fagyi lennél?. Ez után energizerek, majd egy kis kötöttebb beszélgetés következett, ismertetőt hallhattak a stábtagok a munkacsoportok lényegéről, működéséről.
A 10 perces szünet után pedig egy kicsit hosszabb, de annál izgalmasabb beugró játék következett, ami szintén amilyen szórakoztató, ugyanolyan hasznos is volt a csapat együttműködésének fejlesztéséhez. A visszajelzések alapján a résztvevők feltöltődtek az eseményen, remekül érezték magukat.
Ha tetszett a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat programja és nem szeretnél legközeleb lemaradni róla, akkor kövesd őket a Facebookon(Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat), Instagramon(szszbgyiok) és a Tik tokon(szszbgyiok) is.
Régebbi híreink...