Köszöntjük a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület honlapján!
Május 30-án ismét egy remek program valósult meg a HABIDISZ által
A HABIDISZ májusi programja, a TavaszTúra délután került megrendezésre a Debreceni Nagyerdő területén. Az elnevezés ellenére itt a résztvevőknek nem túrázni kellett, hanem különböző állomásokon mehettek végig és tavasszal kapcsolatos feladatokat oldhattak meg.
A résztvevők 4-6 fős csapatokban tudtak jelentkezni, így a barátaikkal is minőségi időt tölthettek el iszonyú jó hangulatban. A feladatok között volt, ami a tavasz illatait adta át, volt, amiben tavaszi zenéket kellett felismerni. A költői és írói vénák használata sem maradhatott el, végül pedig a csapatok egy gyümölcssalátát készíthettek el, amit jóízűen el is fogyasztottak.
A program végén, egy kis nassolás után, kihirdetésre került a nyertes csapat, akik természetesen nem mehettek haza üres kézzel. A nyeremény átadása után még volt lehetőség beszélgetni és ismerkedni is egymással.
A program nagyon sikeres volt, remek hangulat volt és sok-sok résztvevő. Új stábtagok is kerültek ki a csapatokból, akiket a jövőben reméljük, hogy nagyon sokszor látunk majd.
Nagyon köszönjük a résztvevőknek, hogy eljöttek, a stábtagoknak pedig a sok-sok segítséget a program szervezésében és lebonyolításában.
Emellett nagyon köszönjük a szponzorainknak is, akik támogatták és segítették programunk létrejöttét.
Régebbi híreink...