Köszöntjük a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület honlapján!
![](ProgramImages/20231017_173921.jpg)
Elindultak az őszi vitaklubok a HABIDISZ-nál
2023.10.17-én megrendezésre került a Hajdú-Bihar vármegyei Diákönkormányzat (HABIDISZ) újabb vitaklubja a KraftLab-ban, melynek témája a fiatalság régen es most volt.
Az alkalmat a résztvevők ismerkedéssel kezdték, majd két csoportra lettek osztva. Az egyik csoportnak gondolattérképet kellett készítenie a régi fiatalságról, míg a másiknak az új fiatalságról. Miután mindkét csoport elmondta gondolatait, megbeszélték, hogy szerintük kik számítanak fiatalságnak, és melyik korszak fiataljairól legyen szó a továbbiakban. A résztvevők nézetei szerint 14 éves kortól 25 éves korig beszélhetünk fiatalságról, a korszak ami mellett döntöttek az 1900-as évek. Ez a definíció szükséges volt a további munka érdekében.
Ezután mindkét csapatnak kellett alkotnia egy perszónát, viszont ezúttal váltottak a csapatok: akiknek az előző feladatnál a régi fiatalságról kellett beszélniük, most nekik kellett az új fiatalságról perszónát alkotni, és fordítva. A feladat befejezése után mindkét csapat feltehetett 3 kérdést a másik csapat felé az általuk alkotott perszónával kapcsolatban.
Ezután kipróbáltak egy új vitatípust, melyet filodemikus vitának hívnak. A csapatnak kikellett választania egy szónokot, aki az elején és a végén is 2 percet beszélhetett, mindenki a csapatból csak egy percre szólalhatott fel. A téma a stresszre irányult: melyik korszak fiatalsága volt stresszesebb, a régi vagy az új? Az egyik csapatnak meg kellett magyaráznia, hogy miért volt stresszesebb a régi fiatalság, míg a másik csapatnak ugyanez, csak az új fiatalsággal.
Ez a vitaklub kiváló lehetőséget biztosított a résztvevőknek arra, hogy megosszák gondolataikat, kifejtsék véleményüket, valamint megtanuljanak vitázni és érvelni azon álláspontok mellett is, amivel nem feltétlen értenek egyet.
Ez az alkalom is a DIA (Demokratikus Ifjúságért Alapítvány) Egy hajóban evezünk vitaprojekt keretein belül valósult meg.
Régebbi híreink...