Cím: 4026 Debrecen, Darabos utca 14. 6/33.
Telefon: +36 30 277 4696 minden nap 10-17 óra között
Irodáink:
4026 Debrecen, Péterfia utca 18. (Debrecen Plaza I. em.)
4400 Nyíregyháza, Bocskai utca 25.
5000 Szolnok, Ady Endre utca 28/A (Szolnok Plaza I. em.)
5300 Karcag, Városudvar 1.
E-mail: info@kozpontegyesulet.hu
2025. március 25. (kedd) - Irén, Írisz napja van.



Köszöntjük a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület honlapján!

Egy aktív nap a KVDÖK vezetőségével

Március 3-án kitelepülésen jártak, vezetőségit tartottak és a báli helyszínt is megnézték a fiatalok.

Március elején egy igazán tartalmas napot tudhatott maga mögött a Karcag Városi Diákönkormányzat (KVDÖK) vezetősége. A nap folyamán számos helyszínen megfordultak, terveztek és szervezkedtek, hogy a városi diákközösség életét színesebbé tegyék. Délelőtt a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégiumba látogattak el, ahol bemutatkoztak az iskola DÖK gyűlésén. Az eseményen bemutatták a KVDÖK működését, megosztották az év során szerzett tapasztalataikat, valamint beszámoltak azokon a képzéseken és programokon szerzett élményeikről, amelyeken részt vettek. A délután sem telt tétlenül, hiszen vezetőségi ülést tartottak, ahol a márciusban megrendezésre kerülő események kerültek fókuszba. A megbeszélésen szó esett többek között a stábtalálkozóról, a városi diákság számára szervezett bálról, valamint a Városi Diákfórumról is.

A nap zárásaként a vezetőség ellátogatott a Déryné Művelődési Központba, ahol a közelgő bál helyszínét tekintették meg, hogy minden részletet a lehető legjobban megtervezzenek.

A KVDÖK vezetősége köszöni szépen a lehetőséget! Nagyon jól érezték magunkat a nap folyamán.

Ha tetszett a Karcag Városi Diákönkormányzatról a hír és nem szeretnél legközelebb lemaradni programjairól, akkor kövesd őket a Facebookon (Karcag Városi Diákönkormányzat) és Instagramon (kv_dok) is.

vissza



Régebbi híreink...
Jelentkezz hozzánk Te is! Nyereményjáték