Köszöntjük a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület honlapján!
Eurodesk Országos Találkozó Budapest
Múlthéten tartották az idei első Országos Eurodesk Találkozót Budapesten, amin mint a hálózat aktív tagjai mi is részt vettünk.
Az idei év különleges az Eurodesk életében, hiszen pont 35 éve hozták létre az első irodát Skóciában, azóta pedig már több ezer civilszervezet tagja a hálózatnak, őket nevezzük multiplikártoroknak. A KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület is rendkívüli osztályfőnöki óráktól kitelepüléseken át sok-sok rendezvényen nyújt információt a fiataloknak az európai lehetőségekről.
Az Országos Találkozón a 35. szülinap volt a fókuszban, amelyre minden régió külön programmal készül idén. Emellett a résztvevők érdekes előadásokat hallgathattak meg egy ifjúságkutatásról, az ETwinning és az Erasmus+ Mentorhálózat témáiban, valamint az Erasmus+ idei változásairól. Nemzetközi vezetőnk pedig bemutatta az Anna Lindh Alapítványt a tagoknak. Egy kerekasztal beszélgetés keretében nemrég hazatért fiatal ösztöndíjasok meséltek a külföldi mobilitásuk élményeiről, melyet multiplikátorként is nagyon inspiráló volt hallgatni, hiszen ezen dolgozunk, hogy minél több fiatal értesüljön ezen lehetőségekről és éljen velük.
Régebbi híreink...