Köszöntjük a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület honlapján!

Közösségi nap– tanulás, élmények, csapatépítés!
Június 14-én egy igazán különleges közösségi napot tölthettünk együtt a Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium, Technikum és Kollégium vendégeként.
13 ifjúsági vezető, 11 ESC önkéntes és 6 munkatárs vett részt a programon, akik Debrecenből, Nyíregyházáról, Szolnokról és Karcagról érkeztek.
A nap során két izgalmas képzésen is részt vehettek a jelenlévők: egy angol nyelvű „Future Thinking” workshopon a jövőről való gondolkodás került fókuszba Gecse Barbarával: kreatív problémamegoldás, elképzelt jövőképek, társadalmi kérdések elemzése, visszafelé tervezés. Ezek a készségek elengedhetetlenek a felelős gondolkodáshoz és vezetői szemléletformáláshoz – különösen egy olyan nemzetközi közegben, ahol minden résztvevő új nézőpontot hoz. A magyar nyelvű tréningen, amely célzottan az ifjúsági vezetőknek szólt – a kisprojektek tervezésén túl együtt gondolkodtunk felelősségről, motivációról és a közösségekért vállalt szerepvállalásról.
A délutáni rész már kötetlenebb hangulatban zajlott – de legalább annyira értékes volt: Kávé, nasi, beszélgetések – majd foci és kosárlabda, illetve társasjáték is várta a résztvevőket. A vegyes összetételű sportcsapatokban ESC önkénteseink és magyar fiataljaink együttműködtek, szurkoltak, nevettek – és közben megtapasztalták, mit jelent a valódi közösségi élmény.
Ezek az alkalmak nemcsak tudást adnak, hanem építik a kapcsolatokat, a bizalmat és azt az élő hálózatot, amire bátran építhetünk a jövőben is.
Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a naphoz – és külön köszönet a Medgyessy iskolának a vendéglátásért!
Régebbi híreink...