Köszöntjük a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület honlapján!

Amikor a HR-é a főszerep
A Hajdú-Bihar vármegyei Diákönkormányzatok Szövetsége június során 2 HR kávézót szervezett meg. Az események célja, hogy a mai fiatalok első kézből halljanak információkat cégekről és az általuk végzett tevékenységekről, ezen felül megismerkedjenek a munka világával.
Június 27-én a Kishegyesi úti Tescoban vehettek részt egy érdekes és jó hangulatú beszélgetésen, ahol Bartha József áruházvezetőtől kérdezhettek a bevásárlóközpont működéséről, a munkavállalás feltételeiről és a diákmunkáról.
Június 30-án pedig Holonkainé Zsuzsanna volt az előadó, a Diehl Aviation Hungary tréning koordinátora. A beszélgetés során gyakorlati példákon keresztül tanulhatták meg a résztvevő fiatalok, hogyan kell jól felépíteni egy önéletrajzot, ami elengedhetetlen a mai munkavállalás terén. Zsuzsanna ezen felül egy személyes, tanulságos történetet is megosztott az érdeklődőkkel az élet váratlan fordulatairól. Az esemény végén szituációs gyakorlat során mini állásinterjún is részt vehettek, ami lehetőséget adott arra, hogy felismerjék a saját hibáikat és ezáltal fejlődhessenek.
Régebbi híreink...















