A 20 éves születésnapunk jegyében - Interjú Tündik Zsuzsannával

Interjút készítettünk Egyesületünk egyik fontos tagjával, aki több szerepkörben is megmutathatta tudását. A Tündik Zsuzsannával folytatott interjúban Egyesületis múltját ismerhetjük meg 20 kérdésen át. A jövőben több KÖZ-Ponti személlyel is fogunk interjút készíteni, olvassátok azokat is majd.

1. Mikor csatlakoztál az Egyesülethez és mi volt az első élményed?
2004 nyár elején csatlakoztam az Egyesülethez és a Fogyatékkal Élő Fiatalok Nemzetközi Atlétikai játékán vettem részt először önkéntesként. Az ide érkező sportoló fiatalokat kísértük, segítettük a verseny során.

2. Hogyan kerültél kapcsolatba az Egyesülettel?
A debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumba jártam és egy osztálytársam ajánlotta, hogy próbáljam ki az önkéntességet az Egyesületben, eljöttem egy programra, aztán kiderült, hogy ez olyan, mint a lavina, hiszen aki egyszer bekerül és megtetszik neki a dolog, egyre több és több új élményre vágyik. Így itt ragadtam én is kicsivel több, mint egy évtized erejéig.

3. Mi volt a legnagyobb szakmai kihívás az egyesületi munkád során?
Két évig elnökként vezettem az Egyesületet, ami egy nagyon nehéz időszak volt. A szervezet nagyon sok változáson ment keresztül, ami sok esetben tőlem függetlenül zajlott. Ezeknek a helyzeteknek a kezelése nemcsak emberileg, hanem szakmailag is kihívást jelentett, talán az Egyesületnél töltött évek alatt ez volt a legnehezebb időszak számomra.

4. Melyik programot szeretted a leginkább és miért?
Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni, mert visszagondolva nagyon sok program kedves a szívemnek. Számomra a Diáktavasz programjai talán a legemlékezetesebbek a korai évekből. Felejthetetlen, amikor középiskolásként egy Sportnap előtt még éjfél környékén valakinél – hogy a szülőket fel ne ébresszük – éppen a meccsek sorsolását csináltuk vagy Főtéri Diákfesztivál előtt hajnalban sátrat építettünk, esetleg a Diákbálra jegyet árultunk és ezerrel gyűjtöttük a résztvevőket, mert annyira szerettünk volna egy szuper kiöltözős bulit!

5. Mi volt a kedvenc szereped/munkaköröd amiben a munkád során voltál?
Azt hiszem legjobban városi DÖK elnök szerettem lenni az Egyesületben, hiszen ezek voltak leginkább azok az évek, amikor kipróbálhattam magam és nagyon sok támogatást, segítséget kaptam a tőlem tapasztaltabb „felnőtt segítőktől” és talán ebben az időszakban volt alkalmam a legtöbbet tanulni, megtapasztalni.

6. Mi vagy ki volt a legnagyobb hatással rád a munkád során? Miért?
Azt hiszem, hogy rám az Egyesület első nagy triumvirátusa volt a legnagyobb hatással, azaz Borsos Mariann, Reindl Ancsa és Bálega János. Tőlük tanultam a legtöbbet, és ők voltak azok, akikre minden helyzetben lehetett számítani. Annak pedig külön örülök, hogy Jánossal az Egyesületben még hosszú évekig együtt dolgozhattunk és a baráti kapcsolat mellett még mindig szakmai kérdésekben is fordulunk egymáshoz.

7. Melyik zenéhez hasonlítanád az egyesületnél töltött éveidet?
Talán a Queen: Don’t stop me now című száma az, ami elsőként eszembe jut.

8. Mi az első szó ami a Köz-Pontról eszedbe jut? Miért?
„Becsületes csibész” – úgy gondolom, hogy az Egyesülethez mindig olyan fiatalok csatlakoztak elsődlegesen, akik keresik a helyüket, akik egy kicsit kilógnak a sorból és akik különlegesek, de nagyon értékes és csodás emberek. Az évek alatt nagyon sok olyan fiatallal találkoztam, akik egy-egy intézmény keretei közé nehezen illeszkedtek be – számos okból – de az Egyesületben volt arra tér és lehetőség, hogy a dolgokat megvitassuk, megoldjuk, kitaláljuk, még akkor is, ha egy-egy helyzet reménytelennek tűnt. És ehhez mindig kellett nyitottság, egy kis huncutság, kreativitás, együttműködés és egy kis csibészség is.

9. Mi az a program/esemény/ vagy pillanat amire a legbüszkébb vagy?
A legbüszkébb a Nyári Ifjúsági Fesztivál keretében megszervezett debreceni programra vagyok, a Fiatalok utcája továbbgondolt változatára, ami az akkori városi dök-ös csapat ötleteiből építkezett és Fiatalok utcája és Rock-tó Fesztivál fantázianéven valósult meg. A program szerintem szuper kezdeményezés volt, nagyon sok embert megszólított és szerintem nagyon klassz ötleteket sikerült közösen megvalósítanunk. Nem beszélve azokról az élményekről, amik a közöm munkával, megvalósítással jártak. Ez a program igazi kihívás volt, hiszen volt olyan év, hogy a megyei helyszíneken zajló programokkal egyszerre kellett megvalósítani. Az esősebb évekről már nem is beszélek, szerintem mindenkinek elég élénk a fantáziája, ha egy mondatban említem a nagyon drága hangtechnikát és a nyári záporokat.

10. Mi az, amit az Egyesületnél megtanultál és az élet más területein is
hasznosítani tudtad?
Nagyon nehéz egyetlen dolgot kiválasztani… Azt hiszem, ami számomra a legértékesebb dolog, amit az Egyesületnél megtanultam a szemléletmód. Vagyis a kooperáció, a megoldásra törekvés és a hajlandóság a változtatásra. Azt tapasztalom az életem számos területén, hogy erre sajnos indokolatlanul kevés ember képes, ami például egy munkahelyen számos konfliktushoz és nehézséghez vezet.

11. Mi motivált a munkád során?
Azt hiszem leginkább a sikerek motiváltak: láttam, hogy amit csinálok az működik és jó. Ennyire egyszerű volt, de azt hiszem ez mindenkinél így működik, ha úgy érzed jó úton jársz, akkor egyszerűen továbbhaladsz.

12. Ha visszacsinálhatnál valamit az Egyesületis éveid alatti időszakről, mi lenne az?
Semmi. Nagyon sok dolog van visszagondolva, amit mai fejjel nem úgy csinálnék, de azt gondolom, hogy akkor és ott oka volt annak, hogy úgy döntöttem és a hibák nélkül biztosan nem jutottam volna el odáig, ahol ma tartok. A hibázunk, az soha nem helyrehozhatatlan és ha ezekből a helyzetekből tudunk tanulni, akkor már megérte, bármilyen nehéz egy-egy szituáció.

13. Nagyon sok helyen voltál önkéntes az évek során, de melyik volt számodra a legizgalmasabb tevékenység?
A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány által szervezett DIA-napok voltak számomra a legizgalmasabbak, mert ilyenkor az ország minden pontjáról érkezett önkéntesekkel lehetett találkozni, ismerkedni és tapasztalatot cserélni. Természetesen mindig ezer új ötlettel jöttünk haza egy-egy ilyen program után!

14. Milyen szuperképesség jött volna jól Számodra, hogy könnyebb legyen az életed az Egyesületben?
Egyértelmű, hogy a gondolatolvasás! Gondolom senkinek nem meglepő, ha még azt is hozzáteszem, hogy leginkább János fejében! Viccet félretéve, azért 16-18 éves fejjel tényleg jó lett volna, ha kicsit komplexebben látom a dolgokat, de aztán csak megérkezett ez a „szuperképesség” is. Viszont mérhetetlenül hálás vagyok azért, hogy a „nagy öregek” soha nem egy tizenéves, tapasztalatlan fruskát láttak bennem, hanem segítettek abban, hogy az évek során én is „gondolatolvasóvá” válhassak.

15. Sok egyesületi táncban részt vettél, volt, olyan, hogy te táncoltál, volt olyan is, hogy te tanítottad, de melyik egyesületi tánc volt a kedvenced?
Mindet nem választhatom? Azért nehéz ez, mert az összest szerettem más-más miatt. Azonban ha mégis kell egyet választani, a Grease lenne az, mert ennek a táncnak igazán története, „múltja” van az Egyesület életében szerintem. Mókás lenne ezt felújítani a régi csapattal – lehet a tánc újra összehozná azokat, akikkel talán ezer éve nem is találkoztunk már!

16. Te is ott voltál a névváltoztatásnál Hajdúszoboszlón 2009-ben, emlékszel, honnan jött a KÖZ-Pont név?
Az őszinte válasz az, hogy nem… Arra emlékszem, hogy rengeteget ötleteltünk, vitáztunk, érveltünk és a névalkotás valahogy úgy történt, mint a mesében a Pindúr Pandúrokkal: egy kis ez, egy kis az és bumm megszületett a KÖZ-Pont!

17. Ha ajánlanod kellene az Egyesületet valakinek, te mit mondanál?
Huh, ez becsapós kérdés, mivel régebben városi dök elnökként elég sokan hallhattak tőlem végeláthatatlan szónoklatokat arról, hogy miért is kellene ezt gyakorlatilag receptre felírni mindenkinek!  Valószínűleg ma már kevésbé hevesen kampányolnék, de még mindig töretlenül hiszek abban, hogy az önkéntesség, a civilkedés ablakot nyit a világra. Olyan dolgokat tapasztalhatunk meg, ismerthetünk meg, amit máshol nem. És hatalmas ajándék, hogy itt a fiatalok úgy fejlődhetnek, hogy nem kell félniük attól, hogy hibáznak, hiszen van aki segít helyrehozni a dolgokat, ha kicsit félresiklanak. Természetesen ehhez elengedhetetlen, hogy olyan elhivatott és felelősségteljes munkatársak, felnőtt segítők dolgozzanak az Egyesület kötelékében, mint amikor még én is önkéntes voltam.

18. Szerinted a mai fiatalokat hogyan lehetne motiválni, hogy csatlakozzanak egy ilyen közösséghez?
Véleményem szerint a „mai fiatalok” alapvetően nem különböznek a „tegnapiaktól” – ezt úgy értem, hogy szerintem nagyon hasonlóan motiválhatóak, mint mi voltunk. Vagyis ha valamelyik kortárs, aki számukra hiteles, ajánl egy olyan lehetőséget – legyen az önkéntesség, civilkedés, stb. – ami érdekesnek, klassznak tűnik, akkor biztosan ki fogják próbálni. Azt gondolom, hogy inkább az eszközök mások, amivel ők elérhetőek, hiszen míg nálunk a „János felhívott az EIP”-ből volt a világ legmenőbb dolga, addig náluk már inkább a „haverom megosztotta Facebookon” valószínűleg csalogatóbb…

19. Miben változtál a legtöbbet a még csatlakozásod előtti énedhez képest?
Valószínűleg rengeteg dologban! Én úgy tekintek vissza az Egyesületben töltött évekre, mint egy hosszú folyamatra, ami szerintem még mindig tart, hiszen alapvetően most is van kapcsolatom az Egyesülettel, most is érnek impulzusok ezzel összefüggésben, ami indukál változásokat. Szerintem olyan ez egy kicsit, mint egy mély szülő-gyermek kapcsolat, bármennyire is önálló és felnőtt vagy és akármennyire is önállóan döntesz, anyukád jó tanácsai fölött mindig elmélázol egy kicsit, még akkor is, ha más utat választasz az aktuális döntésedben. Ezzel azt akarom mondani, hogy az egyesületi szemlélet szerintem mindenkin nyomot hagy, aki ezt hagyja. De ha konkrétumokra vagy kíváncsi, én azt gondolom, hogy sokkal bátrabb, nyitottabb és konstruktívabb lettem és talán, ami az életben a legfontosabb, hogy elhiszem magamról, hogy ha valamit megálmodok, azt képes is vagyok valóra váltani!